1.4.Vámtarifaszámok, kockázati csoportok

Az EKÁER bejelentések egyik alappillérét a vámtarifaszámok jelentik. Kiemelkedően fontos, hogy minden érintett cikk esetében beállítsuk a megfelelő vámtarifaszámot, mindemellett azonban néhány, a bejelentés szempontjából lényeges alapbeállítást is meg kell tennünk.

1.4.1.Kockázati csoportok

 Nyissuk meg a kereső segítségével az EKÁER kockázatossági csoportok menüt.

Hozzunk létre tetszőleges logika mentén csoportokat. Ezekbe a csoportokba fogjuk besorolni a vámtarifaszámokat, és a csoport jellemzői fogják eldönteni végső soron, hogy az adott VTSZ alá tartozó termékek EKÁER szempontjából kockázatosak-e, vagy sem. Emellett azt is meghatározzák, hogy azok a vámtarifaszámok, amelyek majd ebbe a csoportba tartoznak, hány karakter hosszan kerülnek be az EKÁER bejelentésbe. (Nem kockázatos termékek esetében például 4 karakter elegendő.)

Érdemes legalább két kockázati csoportot létrehozni: egyet a kockázatos egyet pedig a nem kockázatos termékeknek, de természetesen ennél részletesebb kategóriákat is képezhetünk, pl.: kockázatos élelmiszer, kockázatos egyéb termékek stb.

Az Új gomb segítségével, vagy pedig a Lista szerkesztése opcióval tudunk elemet hozzáadni a listához.

  • Kód – adjunk meg egy rövid, néhány karakterből álló azonosítót
  • Megnevezés – a kockázati csoport megnevezése
  • Kockázatos – tegyünk pipát a jelölő négyzetbe, amennyiben a csoportot olyan vámtarifaszámokhoz szeretnénk hozzárendelni, melyek EKÁER szempontjából kockázatosak
  • VTSZ tömörítés – a kockázati csoportok a kockázatosság tényén kívül azért is hasznosak, mert az itt megadott információk alapján tudjuk majd a későbbiekben rövidíteni a vámtarifaszámokat, illetve összevonni a terméksorokat.

2021-től 8 karakter megadása szükséges mindenhol!


Ezek alapján, ha például 8-at írunk a mezőbe, az adott kockázati csoportba tartozó vámtarifaszámok esetében az első nyolc karaktert fogjuk használni az EKÁER bizonylaton az összevonás felületen.

1.4.2.Vámtarifaszámok besorolása

Miután létrehoztuk a kockázati csoportokat, a vámtarifaszámokat be kell soroljuk egy-egy kategóriába.

Nyissuk meg a VTSZ listát, és végezzük el az összerendelést az alábbi módon:

Válasszuk ki a lenyíló listából a megfelelő elemet a Kockázatossági csoport kódja mezőben. Tegyük ezt meg minden vámtarifaszám esetében. (Tömeges adatbetöltésre javasolt a Konfigurációs csomagok/Rapidstart használata)

 Abban az esetben, ha egy vámtarifaszámhoz nem adunk meg kockázatossági csoportot, az EKÁER bejelentés készítésekor a rendszer nem fogja tudni eldönteni, hogy az adott termék kockázatos-e vagy sem, illetve VTSZ karakterrövidítést sem fog tudni végrehajtani.

1.4.3.Összevont megnevezések

A vámtarifaszámok hivatalos megnevezése komplex és sokszor rendkívül hosszú is. A bejelentésekhez elegendő, ha a releváns megnevezést, részletet adjuk csak meg, melyek a bejelentésben szereplő termékeket összefogóan jellemzik.

Ennek érdekében a Business Centralban lehetőségünk van megadni rövid megnevezéseket, melyeket a terméksorok összevonásakor fog használni a modul. (Így tehát ha 4 karakterre rövidítjük a vámtarifaszámot, a 4 karakterhez megadott rövid megnevezést fogja használni a rendszer.)
Nyissuk meg a VTSZ összevont megnevezések menüt.

Vigyünk fel új sorokat a Lista szerkesztése vagy az új gomb segítségével.